Regisztráció

 Boszporusz felett a híd: Film

boszporuszA Boszporusz felett a híd Tolvaly Ferenc harmadik lélekútjának lenyomata. Korábbi filmjeiben, a nagysikerű El Camino – Az út-ban a keresztény misztika segítségével járja az utat a zarándok, míg a Tibetben a lélek-ben a buddhizmus nyújt lelki táplálékot a vándornak. A Boszporusz felett a híd című alkotásban az iszlám hitvilág adja a keretet, amin keresztül az alkotó az időt vizsgálja.

A film az iszlám hétköznapokban rejlő szépségeket, a nyugalmat, a mindent átható hitet ábrázolja, de bemutatja a nehézségeket, a sok-sok küzdelmet is. Egyetlen nap ősi ritmusát követve, hajnaltól, ébredéstől késő estig, az álmok kezdetéig nézhetjük végig az emberek életét a világörökség részét képező városok múltat őrző jelenében.

Ősi mesterségeket, biblikus tájakat, nyüzsgő, sokszínű, élettel teli szukokat, medinákat, mecseteket és zarándokhelyeket láthatunk. A film kifejezi vonzalmunkat a távoli tájak, kultúrák iránt, ugyanakkor bemutatja az ott élők egy másik, számukra idegen világhoz fűződő vágyait.

Találkozunk azokkal a fiatalokkal, akik mindent elkövetnek, hogy kitörjenek az évszázadok óta szigorúan szabályozott életükből. Megismerjük kockázatos szökési terveiket és Európával kapcsolatos vágyálmaikat. Így válik teljessé a kép egy világról, amit alig ismerünk, s ami sok esetben félelemmel tölt el bennünket.

A megismerés, az elfogadás, a szeretet és a megértés hidat épít a kultúrák, vallások, emberek között. Ez teszi lehetővé, hogy mindkét irányba átjárjanak rajta. Amiként Halládzs Dede, a mester mondja a film alkotójának, amikor részt vehet a dervisek titkos találkozóján: „A hit úgy köti össze a hívőket Keleten és Nyugaton, mint a Boszporusz felett a híd Ázsiát Európával.”

Részlet a filmből:

« Vissza