Benáresz a kapu
Tolvaly Ferenc az El Camino – Az út, a Tibetben a lélek és a Boszporusz felett a híd című regényeinek életválsággal küzdő főszereplői előtt utazásaik során tárulkoznak fel az útkeresés és az újrakezdés lehetőségei. Lelki megrázkódtatásokkal teli, életre szóló nagy kalandok. A Benáresz a kapu Indiába visz el, és a hinduizmus ősi-élő sokrétű vallásából merít.A főhőst felesége, Laura hirtelen, látszólag magyarázat nélkül hagyta el. A neves fotóst gyötri a kétség, „hajtja az értelmetlen múlt, a jelen kényszere, és a jövő bizonytalansága”. Szinte menekül Indiába, ahol fotóművészként, objektíveket cserélve néz, de önmagán átszűrve három évezred hitvilágát: lát. A porban, útszélen, hamuban, garázsműhelyben, tenyérnyi járdán élők tekintetében felfénylő mosoly megérinti legbelső lényét. Kitárul előtte az isteneket mindenhol maguk körül érző emberek nyugalmának titka, miközben a szeretet is többszörösen átértelmeződik benne. Egy idő után nem a kétségbeesett, megcsalt férj önsajnálata, hanem a magát is felfedező férfi ír eszméléséről. Megállít egy-egy pillanatot, és megpróbálja „lélekben elraktározni és visszahelyezni élete mozaikképeit a számára újraéledő valóságba”.
Az olvasó a főhőssel együtt, tiszta szívvel tudja követni ezt az utat, amely a kavargó, színes világon, India elképesztő szegénységű és átmenetek nélkül pompázatos templomépületű városain, falvain, sivatagain keresztül vezet szent folyója, a Gangesz partjára, a lélek kapujához.
Mint Tolvaly Ferenc korábbi művei, a Benáresz a kapu is olvasás közben átélhető, önismereti-tisztulási folyamatot kínáló hatalmas zarándoklat.
Itt olvashatja a könyv első fejezetét.
A könyvről írt kritikák itt olvashatók.