Lélekhez a kulcs
Émelyeg a gyomrom. A fertőtlenítő szaga marja az orromat. Küszöbön élek, hajtogatom magamban. Gondolataim kattognak, mint egy bakelitlemez, ami az egykori sláger közepén elakadt, de már nem figyel rá senki.
El kell merülnöm a pillanatban, hogy lerázhassam a szorongás ketrecét magamról? De ha kitörök küszöblétem álvalóságából, akkor mit kezdek álmaim igaznak hitt délibábjával? Ha szertefoszlanak ketrecbe zárt életem kényszerei, hogy igazodom ki az ismeretlen, új világban?
Most először látom nevetséges szorongásaimat. Felülről tekintek magamra, és a halál fekete sugarában minden, ami leköti vagy valaha lekötötte a figyelmemet, ami foglalkoztat vagy egykor fontosnak tartottam, lényegtelennek tűnik.
Lehet, hogy szüleim léte egy példázat, amit nekem kell megfejteni?
Utolsó tíz évem azzal telt, hogy folyamatosan a gazdasági, fizikai, lelki összeroppanás határán táncoltam. Azt hittem, teljes összeomlás fenyeget. Eközben elszalasztottam mindent, amit még negyvenes éveimben elkezdhettem volna. Elmulasztottam családot alapítani, barátaim, ha voltak egyáltalán, az elmúlt tíz évben lassan elmaradoztak. És most magányosan állok a küszöbön. A halálos ágyánál annak, aki az utolsó, akihez még közöm van, és várom, hogy bekövetkezzen az elkerülhetetlen.
A felszínen csúszkálok, ahol soha se találom meg a szeretetet.
Le kell merülnöm lelkemben a belső békéig, amit semmi sem tud megzavarni.
Mi a dolgom, amikor már mindent elmulasztottam?
Egyszer egy tanítvány megkérdezte a rabbit, hogy hol lakik Isten, mert nem találja Őt. A társai ráförmedtek: Hogy kérdezhetsz ilyet? Hiszen az egész világ tele van az Ő dicsőségével! Egyesek a zsoltárverset idézték: „A mennyek elsorolják az Ő dicséretét, és keze munkáját hirdeti az égbolt”. A mester azonban csendesen így szólt: – Fiam, Isten ott van, ahol beengedik. A hívő embernek ahhoz, hogy Istenre találjon, meg kell nyitnia szívének-lelkének ajtaját, s ehhez nyitottságra, s egyedül saját jóakaratára van szüksége.
De mit keresek? Mit akarok? A keresés, hiány. Valamit elvesztettem, vagy valami soha sem volt, és hiányzik. Tehát, tudnom kell, hogy mi hiányzik! Tárgy – nem vesztettem el semmit, nem hiányzik semmi. Valaki?- elvesztettem szeretteimet, őket nem találhatom már meg. Valaki más? – Megtalálhatom a szeretetet, szerelmet? A szerelmen át Istent? Boldogságot? A létezés élményét? Átélni a létezést? A megértés kulcsa, a kezemben van! Meg kell fejtenem! És ha nem kell megfejteni, mert már tisztán, világosan a kezemben van? Nálam van, tehát ismerem. Bennem van a kérdés, és a válasz is.
És szükség van a hiányra is.
Minden, amit átéltünk, bennünk van, belénk épült, ezzel együtt kell elfogadni a másikat, átölelni vagy távol maradni tőle.
Amíg vagyok, a létezésbe kell merülni, érzékelni, és a mindenségbe szívünk dobbanásával bekapcsolódni.