Három férfi – három magány – három háború. Mellettük azonban változásában is örökké ugyanaz az asszony, és örök a mindenütt felcsapó pusztításvágy. És örök Szarajevó is, vagy inkább bármelyikünknek a saját szívének kedves, egykor elhagyott városa. Szarajevó nagy mítosz, nagy metafora. Oda vágyik mindenki, s ha megérkezett, ott pusztul el. A felvidéki Szász család négy generációja táplálja a reményt, hogy ott talán otthonra lelhet végre, hiszen az otthonok – az első világégést követően – sok millió ember számára vesztek el. De a megérkezés még a legfiatalabbnak, kortársunknak, a huszonéves Szásznak sem sikerül: ő is csak egymásnak uszuló, kiégett emberekre lel a lélegzetelállítóan szép, megbabonázott tájban. S hová tűntek az asszonyok? Hová a három Szász három Lolája? Ez már bűnügyek sorozata lehetne, ha nem az elnyomó hatalom lenne az igazi bűnös. A széttörhetetlen magány és a lelkiismeret működhet csupán. Nincs jogszerű ítélkezés. Történeti regény, politikai vádirat, avagy fellebbezés a történelemhez? Krimi, dokumentumtöredékek sora, avagy családregény? Nehéz meghatározni, milyen részecskékből sodródik az az erős szál, amelyből Tolvaly Ferenc összeszőtte regényét. Azaz – filmesként – inkább filmes hőseinek forgatókönyvét. A képekkel dolgozó, a hang- és fény-impulzusokra érzékeny szöveg ugyanis leginkább ebben a műfajban helyezhető el, s különleges irodalmi videó-klipeket éget rá a nyelv celluloid-szalagjára.